Az ifjúsági csere és a tréning az ERASMUS+ mobilitási alprogramjai, amelyek a fiatalok nemzetközi tapasztalatszerzését kívánja elősegíteni a non-formális nevelés módszereivel.
Ifjúsági csereprogramjainknál az alsó korhatár 13 év, azonban leggyakrabban 17-30 év közöttiek számára ajánlunk programokat. Esetenként nincs felső korhatár, például a csapatvezetők számára. Az ifjúsági programoknál már magasabb szintű tréningeknél elvárt az angol nyelvtudás is, ezek komolyabb hangvételűek, a programok kötöttebbek (rengeteg tréning van például kifejezetten az ifjúsági munka témájában). Időtartama leggyakrabban 1 hét, esetleg maximum 8-10 nap. Fontos tudnivaló, hogy a programoknál a szállás, a napi 3x-i étkezés teljes mértékben támogatott, valamint az utazás is támogatott, projekttől és távolságtól függően akár 100%-ban. A program végén a résztvevők nemzetközi tanúsítványt szereznek, melyet később önéletrajzukba is beilleszthetnek.
Ezen programok esetében a kommunikáció nyelve szinte minden esetben angol, néhány alkalommal német nyelvterületen német.
Mi az amit kapsz a programban
A résztvevőknek Általában előre saját magunknak kell megvásárolni a jegyeket, majd a projekt alatt vagy utána a szervezők visszautalják a pontos összeget.
Előfordul, hogy a szervezők részvételi díjat számolnak fel, ezt mi minden alkalommal már a lehetőség meghirdetésekor feltüntetjük.
Egyéb költség:
5000 Ft regisztrációs díj az egyesületünk számára
Eddigi megvalósult projektek helyszínei:
Ausztria – Innsbruck, Volsberg, Wien
Azerbajdzsán -Baku
Olaszország - Bologna, Taormina, Gubbio, Cagliari, Palermo, Milano, Rome, Pioppe Di Salvaro, Sassari, Rimini, Castellammare di Stabia
Lengyelország - Wroclav, Olawa, Zwardon, Lublin, Katowice
Lettország - Riga, Rezekne
Litvánia - Vilnius
Németország - Weimar,BRemen, Rohrbach
Franciaország - Marseille
Spanyolország - Barcelona, Murcia, Cordóba, Vic, Granada,ISCAR, Zamora
Törökország - Istanbul, Ankara, Canakkale, Troy, Malatya, Mus, Eskisehir, Bodrum, Izmir, Antalya, Adana, Batman, Gazientep, Manisa
Bulgária - Sofia, Bansko,
Macedónia - Struga, Prilep, Kocani
Portugália- Lisabon, Porto
Románia - : Bukarest, Codlea
Görögország - Athéen
Anglia - : Loughborough, Newcastle,Gloucestershire,Worcester
Ukrajna- Kijev
Lichtenstein
Ciprus: Agros, Lysos
Málta
Szlovékia
Szlovénia- Litja,
Jordánia – Amman
Ifjúsági cseréink, tréningjeink, szemináriumaink számokban
További lehetőségekkel kapcsolatban írj az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, kollégáink szívesen válaszolnak kérdéseidre.