Bemutatkozó

Közzététel dátuma

A szervezet 2005-ben lett megalapítva, de ezelőtt 2 évig már aktívak voltunk mint információs csoport. Jelenleg 350 taggal rendelkezünk.

Az alapító okiratunkban is leírt küldetésünk a következő:

A helyi fiatalok támogatása, készségeik és kompetenciáik fejlesztése annak érdekében, hogy jobb lehetőségeik legyenek a munkaerő-piacon. A fiatalok, és különösen a hátrányos helyzetben élők motiválása a közösségi életben való részvételre.

Támogatjuk a helyi magyar fiatalok integrálását az Európai Úniós lehetőségek rendszerébe. Segítünk nekik és a helyi közösségeknek valóban aktív Európai Uniós taggá válni, és hogy megértsék a jogaikat és kötelezettségeiket.

Bevezetjük az önkéntes munkát, ugyanis az önkéntesség jól tükrözi, mit is jelent az aktív polgári európai jelenlét. Az egyesület közhasznú tevékenységei a következők: gyermekek és fiatalok védelme, az érdeklődési körök bemutatása, oktatás, készségfejlesztés, információ-átadás, szociális támogatás, az esélyegyenlőség hirdetése, környezet, egészségügyi, és fogyasztói tudatosság és védelem, a társadalom hátrányosabb helyzetű rétegeinek munkaerőpiaci képzése, pályaorientáció, tanítás a sporton keresztül, hasznos eltöltése a szabadidőnek, drogprevenció, tevékenységek, amik segítenek a generációs különbségek áthidalásában, kultúrák közötti kapcsolatépítés, a földrajzilag, mentálisan, fizikálisan, és/vagy gazdaságilag hátrányos helyzetűek támogatása. Bűnmegelőzési programok, abúzust elszenvedett gyermekek és szülők támogatása.

A célcsoportjaink a 3-12 közötti gyermekek és a 12-20 év közötti fiatalok.

A korhoz kötött programjaink úgy vannak megtervezve, hogy azok jól illeszkedjenek az adott korcsoporthoz, és különösen a szociális kihívásokkal és egészségügyi hátrányokkal küzdők igényeihez igazodnak ezek a tevékenységek.

A programjaink erős szerepet játszanak mind a közösség egyéneinek fejlődésében, mind pedig magának a közösségnek a fejlődésében is.

Hogy elérjük ezen céljainkat, a következő programokat szervezzük meg:

1. Ingyenes karrier-tanácsadást tartunk a fiataloknak munkába állásuk kezdetén, munkaerő-piaci és elhelyezkedési konzultációt szervezünk, és pályaorientációs fejlesztést is adunk a későbbi munkatapasztalatokhoz való felkészülés érdekében. Mindezt heti 5 alkalommal tartjuk, nagyjából 2000 fiatallal havi lebontásban, a somogy megyei középiskolákban, a Kaposvári Egyetemen, 9 általános iskolában Kaposváron és 2 másikban Somogy megyében. (5 alkalom egy héten, minimum 50-100 ember iskolánként, 20 nap egy hónapban=2000)

2. Az Ifjúsági centrumunkban (Füredi u. 41.) különböző témakörökben tartunk ifjúsági klubokat heti rendszerességgel (tánc, fotózás, környezettudatos életmód, interulturális témák, önkéntesség, idegen nyelvek, készség- és kompetencia-fejlesztés).

3. A segítségnyújtási szolgáltatásunkkal korcsoportnak megfelelő információt, részleteket és kondíciókat adunk ki a nemzetközi projektekről és az ifjúsági csereprogramokról, különböző korosztályoknak (középiskola, gimnázium, egyetemi hallgatók, munkanélküliek). Sikeresen bevontunk egyre több és több fiatalt a nemzetközi projekteinkbe (több, mint 100 nemzetközi partnerrel dolgozunk – Civil szervezetek, egyetemek, önkormányzatok és szervezetek). Célunk, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek számára is eljuttassuk az ifjúsági csereprogramok előnyeit, mivel ezek a programok a részvételen túl együttműködést is igényelnek a gyermekektől, így fejlesztve a kompetenciáikat és a szociális készségeiket.

4.Ability Quest A nonformális pedagógiai módszerekre építve fejlesztjük a 6-18 éves korosztály kompetenciáit. A tevékenységeket önkéntesek és fiatal dolgozók együtt szervezik a szervezetünkön belül, oktatók felügyelete mellett. Az óvodákban már 3 évesekkel is dolgozunk a kompetenciáik fejlesztésében. Idősebb gyerekekkel dolgozunk iskolaidőn kívül is.

 

5.A kaposvári fiatalok szociális szerepvállalásának elősegítése programunk célja, hogy a kaposvári fiatalok kompetenciáit és életminőségét javítsuk, és megfelelően informáljuk őket.

6.Képzési centrum Fiatalok és felnőttek képzési intézménye. Képzéseket szervezünk helyieknek és külföldieknek, diákoknak, szülőknek, tanároknak,gyakornokoknak, ifjúsági segítőknek, szociális munkásoknak, pl. tanulj meg tanulni, oktatási fejlesztés oktatók részére, környezet-tudatosság, pszichológiai tréning, munkarőpiaci képzés a szociálisan hátrányos helyzetűeknek, ifjúsági vezetők képzése, és sok más.

 7.Gyakornoki lehetőségek a magyar és külföldi diákoknak, andragógia, pedagógia, szociológia, turizmus, vendéglátás és ifjúsági támogató hallgatóknak.

 8.Az Ifjúsági Központunk és Ifjúsági Információs Irodánk aktív infopont szolgáltatást tart fenn. Nyitottak vagyunk a fiatalok mindennapos problémáira, az igényelt információ biztosításával. Ennek érdekében rengeteg információt gyűjtöttünk össze szolgáltatásokról és szolgáltatókról, akik támogatást nyújtanak az EU-n belül, országosan illetve Kaposváron és környékén. Mint az EURODESK regionális partner-irodája, képesek vagyunk információt biztosítani a programjainkról, EU-s programokról, mobilitásról, pályázatokról, karrierrel és a munkaerő-piaccal kapcsolatos lehetőségekkel kapcsolatban.

-          Információs szolgáltatásaink

  • Aktív Fiatalok Programja, Erasmus+ program, Európai Önkéntes Program, országos és nemzetközi tréningek, kurzusok, szemináriumok.
  • Karrier-tanácsadás, pszichológia
  • Továbbtanulási lehetőségek
  • Munkavállalói tanácsadás
  • Életvezetési tanácsadás
  • Jogi segítség diákoknak, személyesen és e-mailben
  • Nyelvvizsga-felkészítés
  • Pályázati tanácsadás
  • Utazással kapcsolatos felkészítés
  • Iskolázottság
  • Támogató szervezetekkel kapcsolatos információk,és krízishelyzeteket kezelő szervezetek
  • Rekreációs események és tevékenységek
  • Munkalehetőségek
  • Önkéntes munka, az erre való jelentkezés lehetősége
  • EU-sarok: folyamatos tanácsadási szolgáltatás az EVS-ről, a volt és jelenlegi önkénteseink segítségével
  • Drogprevenció
  • Egészség-megőrzési prezentációk gyerekeknek és fiataloknak, szexuális felvilágosítás és tanácsadás egészségügyi dolgozók, orvosok segítségével

-          Fejlesztési tevékenységeink

  • Önismeretekkel kapcsolatos tevékenységek
  • Készségek és kompetenciák
  • Oktatási és tanulási módszerek és technikákkal kapcsolatos ismeretek
  • Idegen nyelvek elsajátítása nonformális pedagógiai módszerekkel
  • Tevékenyégek amik elősegítik a környezettudatos életmód kialakítását
  • Kompetencia-fejlesztés fiatal vezetőknek
  • Oktatása, mentorálása az általános és középiskolásoknak
  • Kreatív foglalkozások
  • EVS klub
  • Drámaklub (drámapedagógia)
  • Táncklub (a dráma- és táncklubosoknak lehetőség a közönség előtti fellépésre)
  • Művészeti klub

9.Tapasztalatok az önkéntesség területén:

Regisztrált önkéntes fogadó szervezetként vagyunk nyilvántartva, jelenleg több, mint 350 taggal. Az egyttműködési megállapodásaink főleg fiatal önkéntesekkel köttetnek, 13-25 éves kor között. Kaposvár összes középiskolájával együttműködünk. Nálunk elvégezhető az 50 órás Iskolai Közösségi Szolgálat is. Az önkénteseink a szabadidős tevékenységeink keretében segítenek közkedvelt programokat szervezni. Szervezetünk egy megkülönböztethető üzleti partnere Kaposvár városának. Különböző ökéntes munkáink vannak: rendezvény-szervezői, vezetői, fotográfiai, gyermekek és családjaik kreatív és sportfoglalkozásai, az ezekhez szükséges eszközök biztosítása. Néhány példa ezekre az eseményekre: Nemzetközi Fiatalok Futballfesztiválja, Európai Fiatalok Hete, Fogyasztói Tudatosság Roadshow, Festők Városa Fesztivál, Félmaraton Nemzetközi Futóverseny, a Virágfürdő rendezvényei, Vivicitta Futóverseny, munkaerő-piaci rendezvények és szituációs értékelő rendezvények

Az Európai Önkéntes Szolgálat kereten belül akkreditált küldő, fogadó és koordináló szervezet vagyunk. Szervezetünk 9 éve kezdte az önkéntes munka fontosságának szerepét erősíteni a magyar önkéntesekben. Tapasztalataink alapján, annak érdekében, hogy a fiatalok aktív és kompetens európai állampolgárokká váljanak, elengedhetetlen fontosságú az idegen nyelv ismerete, a nemzetközi tapasztalatok, és a kulturális különbségeken és sztereotípiákon való felülemelkedés.

Nagyon komolyan vesszük a munkánkat, ugyanis meg vagyunk róla győződve, hogy a társadalomnak alapvető szüksége van felelősségteljesen és aktívan résztvevő fiatalokra. Ezekben a projektekben a külföldről érkező fiatalok friss energiát visznek a helyi fiatalok közösségébe, biztosítva az idegen nyelv gyakorlati alkalmazását. A hely önkéntesek tudják használni idegen nyelvi ismereteiket a külföldi projektjeink során, vagy amikor közösségi munkát végeznek, amivel élet- és munkatapasztalatokat, kapcsolatokat is szereznek, emellett a személyiségük és kompetenciáik is fejlődnek. Visszatérésüket követően hasznos tagjai lehetnek a társadalomnak, húzóerői a közösségi eseményeknek. Az általunk fogadott külföldi önkénteseink részt vehetnek az Ifjúsági Központunk rendezvényeiben és tevékenységeiben.

A mi szervezetünk fogadta a legtöbb önkéntest Magyarországon, több, mint 500 főt. Motiválni szeretnénk a helyi fiatalokat a saját önkénteseink példáján keresztül, hogy csatlakozzanak az Erasmus+ programhoz és éljenek a program által kínált előnyökkel. Ennek következtében új világokkal ismerkedhetnek meg, fejlődik az önismeretük, kipróbálhatják a saját határaikat és erőforrásaikat, és így sikeresebbé válnak a munkaerő-piacon és a karrierépítésben.

10.A “Miénk itt a tér – szociális város-rehabilitáció Kaposváron” programunk során a következő szolgáltatásokat valósítottuk meg:

-          Az önkéntes munka és tréning koncepciójának népszerűsítése

-          Szabadidős tevékenységek és programok szervezése; futóversenyek, családi napok

-          Állásbörzék, karrier-tanácsadás

-          Művészeti és kézműves foglalkozások

-          EVS klub

-          Egyéb klubok: fogyasztó tudatosság, az orvos válaszol, egészség-megőrzési előadások

11.Szociális város-rehabilitáció Kaposváron: “Nostru”

Hasznos szabadidős tevékenységek szervezése, készség- és kompetencia-fejlesztés, diszkrimináció-ellenes és szociális integrációs tevékenységek a főleg roma közösségek által lakott területeken, kapcsolatépítés a kultúrák között.

12.Önkéntes munkát végzünk a “Borostyán anyaotthonban”, ahol nehéz szociális helyzetben lévő anyák és gyermekeik találnak ideiglenes támogatást és védelmet. Segítenek a szegénységben és/vagy abúzusban élő gyermekeknek, támogatják a lehetőségek és jogok egyenlőségét nők és férfiak között, harcolnak a családon belüli erőszak ellen. A szervezet kezdeményezi a a hátrányos helyzetűek megsegítését, és hogy enyhítse a sokféle hátrányt ami visszafogja őket; egyenlő lehetőségeket próbál biztosítani minden etnikai csoportnak, ugyanakkor segít visszaintegrálni a társadalomba olyan fiatal felnőtteket, akik már nem kapnak állami ellátást, emellett segít a hátrányos helyzet diákoknak iskolai problémák esetén, hogy megakadályozzák a lemaradásukat.

 13.Önkéntes szolgálatot végzünk a RÉV – Remény az Élhetőbb Világért szervezet részére. Ennek a szervezetnek a célja, hogy megsegítse a szociális kihívásokkal szembenéző egyének, családok, csoportok helyzetét. Támogatja, oktatja, vezeti a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeket, fiatalokat, egyéneket. Felkészíti és oktatja a nekik segítő szakembereket. Kezeli a családon belüli erőszak különböző formáit, prevenciót segít elő az áldozatok életében.

 

14.A fiatalok és a kaposvári döntéshozók, hivatalok közötti kommunikáció konszolidálása

Régóta együtt dolgozunk a város hivatalaival, civil és fiatal képviselőivel. Az önkénteseink több alkalommal találkoztak a város polgármesterével és asszisztenseivel. Célunk a fiatalok aktív részvételének elősegítése

15.Az élethosszon át tartó tanulás népszerűsítése, a mobilitás támogatása, a sport és különböző szektorok közötti együttműködés promotálása. Szervezetünk sokat tesz a nemzetközi mobilitás és tapasztalatszerzés lehetőségeinek kiterjesztéséért a kollégák, partnerek, szakemberek érdekében. A szervezet egyéni munkát szervez ezen a területen, az elmúlt 10 évben magyar fiatalokat és szakembereket delegáltunk külföldre a Youth in Action és Erasmus+ programok keretében. Napi szinten reklámozzuk ezeket a programokat középiskolákban, általános iskolákban, és az egyetemen. Ugyanakkor az idegen nyelvismeret különösen fontos manapság a munkaerő-piacon, így alapvetőnek találjuk ezeknek az ismereteknek a fejlesztését a fiatalok körében. Együttműködünk a Somogy Megyei Kereskedelmi- és Iparkamarával és a helyi cégekkel és gyárakkal, a Somogy Megyei Önkormányzattal és sok másik önkormányzattal hogy elősegítsük a sikeres integrációt a munkaerő-piacra. Üzleti partnerei vagyunk a Somogy Megyei Munkaügyi Hivatalnak, aminek célja a munkanélküliség csökkentése a megyén belül, képzések és átképzések segítségével.

16. Senior önkéntes program: pl. Grundtvig és helyi programok: Felajánljuk a lehetőségét az időseknek (50 év felett), hogy kiterjesszék ismereteiket a külföldi országokról és kultúrákról. 2 év alatt 6-6 idős önkéntes utazott külföldi országokba, 3-8 hetes periódusokra. Az idős önkéntesek olyan tevékenységekben vesznek részt, ami számukra tanulást jelent, és a fogadó szervezet (vagy tágabb közösség) számára semmiféle anyagi juttatás nem jár ezért. Mindig bevonjuk a helyi idős civileket önkéntesi programjainkba, hogy segítsünk a fiataloknak megtanulni különböző generációkkal együtt dolgozni. Ez a közös munka segít az időseknek megosztani az élet- és munkatapasztalatukat a fiatalokkal.

17.VET-mobility projektek

A múltban már szereztünk tapasztalatokat hasonló országos projektekkel kapcsolatban. Köszönhetően a széles körű országos és nemzetközi kapcsolat hálónknak (technikai iskolák, önkormányzatok, Kereskedelmi- és Ipari Kamara, Munkaügyi Hivatal, profitszektor), az EVS, Ifjúsági Cserék, és gyakornoki programjaink mellett 2016 elkezdtünk VET-mobility projekteket is koordinálni.

VET-mobility-t szervezünk diákoknak, akik ácsnak, hegesztőnek, CNC (ívhegesztés, oxi-acetilén hegesztés, MIG hegesztés, TIG hegesztés), gáz- és vízvezeték szerelőnek, robotikát tanulnak.VET-mobility projektek és munkahelyi megfigyelés óvodapedagógusoknak, középiskolai tanároknak, szóbeli és technikai tanároknak, oktatási intézmények képviselőinek, és nemzeti oktatási igazgatóknak.

Jelenleg szervezetünknek 11 teljes-munkaidős, és sok részmunkaidős alkalmazottja van. (Szociális munkás, ifjúság-segítő, tanárok, szociológusok, rehabilitációs mentorok, könyvelő, közgazdász, jogász, sport menedzser, edző, mentor, stb.)

 

Válassz nyelvet
Regisztráció
Eseménynaptár
Szeptember 2018
H K Sz Cs P Szo V
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
Logók

01erasmusplus